 |
| A Zmescience képe nyomán |
Olvasgatom azokat a híreket, melyek a rovásírásverseny egyik legjobbja egy Vietnámból ideszármazott hatodikos kislány lett. Idáig tulajdonképpen akár egyike lehetne ez a bulvárhíreknek. Mégis egyet kell érteni azzal, hogy Szaniszló Ferenc díjazásának árnyékában sajnos nem biztosan az még egy kerületi verseny sem. Különösen nem egy olyan kerületben, mely élenjár a rovásírás köznapi használatában. S abban is, hogy polgármestere nyílt, rendőrségi feljelentésekkel támogatott, harcot folytat az internetes cenzúráért.
Holott, ismerve az ázsiai írásbeliség hagyományait, valamint az eredményorientált családi hagyományokat alig lehetne meglepő a győztes. Az iskola, és a szülők egyaránt büszkék lehetnek a kislány teljesítményére, és ezúton is szeretnék ehhez gratulálni. Azzal a reménnyel, hogy a siker megalapozza egy tehetséges élet készségeinek kibontakozását. Mely reménykedéshez csatolnék egy másik, immár a jelen magyar specifikumokból fakadó kívánságot. Azt, hogy a leánynak ettől jobb és nem rosszabb lesz ezt követően a közösségi státusza. Senki nem fogja azért vekzálni sem szóban, sem gesztusokban, hogy miként merészelte legyőzni a nagymagyarkodók, vele esetleg egy osztályban járó gyermekeit. Elvégre könnyen lehet, hogy azok részéről érheti akár csak gesztusbéli inzultus, akik nem csak egy rovásírás-versenyen, hanem a mindennapok betűinek használatában is alulmaradnának. Viszont fogékonyak az olyan ostobaságokra, hogy kinek a fenekét látta el piros pöttyökkel a narancsvidék mesefelelőse. De ezt nem is akarnám agyonragozni, míg okot nem adnak rá a hírek.
Már csak azért sem mert a székely rovásírás ősiségének, illetve eredetének kapcsán sem igazán egységes a tudomány állásfoglalása. Ahogy sok más írásrendszer eredetét illetően is lehetnek kétségek. Elvégre egy, a környezettől eltérő írásrendszer akár információelméleti szempontból is jelentős lehet. Erre mutat rá Sir Arthur Conan Doyle, magyarul „A táncoló emberek” címen megjelent, történetében. Egy olyan karakterkészlet, ami a környezettől eltér, különösebb erőfeszítés nélkül tekinthető egyfajta titkosírásnak. Ami lehetőséget ad arra, hogy közszemlére is tehető legyen egy épület ornamentikájának részeként az az üzenet, ami különben kínos következményekkel járhatna. Akár szó szerint is, mivel volt idő, amikor a titkos társaságok tagjainak válogatott halálnemeket találtak ki a hatalom képviselői. De, mert a tudás közlésének vágya alighanem a társadalmasodással egyidős, és a barlangrajzok korába nyúlik vissza, az írásbeliség kialakulása alighanem örök vágy és cél volt az emberiség fejlődésekor.
Függetlenül attól tehát, hogy a rovásírás kapcsán a kőkorszakot, és a kőkorszaktól folytonos magyarságot emlegeti-e valaki az írásbeliség lényege a fontos. Az, hogy gondolatok közvetítésére alkalmas. S ebben az esetben sokkal inkább lényegesek a közölt gondolatok. Korántsem egyenlőségjelet téve a gyíkagyból éppen csak kitört közösségrombolás, és a Szent Istvánig visszanyúló befogadó, közösségépítő szemlélet közé. Amikor tehát a vietnámi kislány sikerében reménykedek, akkor egyben az országalapítónak elfogadott királyunk nyomdokaiban maradásért is reménykedek. S sajnálnám, ha az ékírást, vagy bármi más írásrendszert az emberek közötti megosztásra használná a politika bármelyik szűk látókörű Tyrannosaurus-szellemiségű tagja.
Andrew_s
