Umberto Eco első, és megfilmesítése okán egyik talán legismertebb regénye „A rózsa neve”. Tulajdonképpen kétszer is megírta, ha azt vesszük, hogy az új kiadásra a szerző kijavított néhány hibát a műben. S alkalmazkodva kor, mármint a jelen kor, átlagolvasóihoz, lefordította a latin idézeteket. Pedig ahhoz a korhoz igazodva, amikor játszódik, akár az egész művet latinul is írhatta volna. Igaz, akkor a kutya sem olvasná. Még a kétfarkúak sem. Azok, akiknek a pártját nem akarja bejegyezni a magyar bíróság, mivel nem tartják elég komolynak a nevüket. A bíróság pedig nem azért van, hogy értse és szeresse a humort. Elvégre Arisztotelész műve, a Poétika második része, mely a legendák szerint létezett csak a humorról szólt. Ám elveszett. Bár Eco művében meg van kerülve. Ám tiltás alá esik, mivel a humor Burgosi Jorge nézetei szerint nem istentől eredő, és ezért bűnös dolog. Nem véletlenül kell Eco regénye szerint meghalnia mindenkinek, aki Arisztotelész művébe csak bele is akarna pillantani. Megerősítvén ezáltal abban, hogy talán mégsem teljesen Isten ellen való vétek a nevetés. Amihez persze nem árt tudni, hogy a regény 1327-ben játszódik. Aquinói Szent Tamás halála után, akinek jelentős szerepe volt abban, hogy Arisztotelész munkásságát általában is elismerje az egyház. Így teljesen érthető a gyilkosságtól sem visszariadó Burgosi Jorge félelme, hogy az ókori szerző felmentené a nevetés tilalma alól az egyházfikat.
 |
| Kép a filmből |
A történelmileg sosem élt Baskerville-i Vilmos ferences szerzetes azonban kinyomozza a gyilkosságokat, és felderíti a bűntények valódi forrását. Igaz, csak egyfajta másodállásban, mivel eredetileg nem nyomozni érkezik a világiságtól, és nevetéstől elzárt kolostorba, De a lényeg, hogy munkásságát minden téren siker koronázza. Eltekintve attól az apróságtól, hogy a könyvtár leég, mivel a leleplezett gyilkos a könyvekkel együtt gyújtja azt magára. Elégetve a komédiát és nevetést taglaló filozofikus művet is. Így aztán a ma emberének is marad az, hogy azon nevet, amit humorosnak talál. Minden ókori indoklás nélkül. Csak úgy.
Akár egy magyarországi párt nevén is, ha úgy hozza a névadók kedve. Meg néha akkor is, ha nem az volt az eredeti szándék. A Kétfarkú Kutyapárt esetében legalább tudható, hogy a valós szándék is egyfajta oldása volt a politika epebajos mogorvaságának. A függetlennek kikiáltott hazai bíróság azonban maradt az epebajnál. Amennyiben azzal indokolta többek között a bejegyzés elutasítását, hogy „megnyilvánulásai a pártként való működés komolytalan voltára utalnak”. Sajnos a már bejegyzett, és komolynak aligha tekinthető pártmegnyilatkozások alapján megszűnő pártok listáját nem mellékelték. De ez már egy másik történet. S nem is Umberto Eco történelmi regénye, hanem a magyar jelenkor.
Andrew_s
