Gondolatvilágban

2012.12.01. 18:44 GeoCracker

Orbánia hazaszeretet-deficitje.

Címkék: hazaszeretet Jobbik Orbán Viktor Vona Gábor

Forrás: Népszava.com

A hazaszeretet szinte biztosan több annál, mint annak folytonos hangoztatása. Legjobban a tényleges cselekedetekkel közelíthető meg, hiszen meggyőzően, karizmatikusan beszélni bárki tudhat. Ha elég magas hordóról, elég magas pozícióból beszél, akár azt is elhitetheti, hogy a szavak pótolhatják tetteket. Erre a történelem elég sok példát mutat, és ilyesmi juthat az ember eszébe akkor is, ha a közelmúlt kormányzati történései közt próbál ösvényt vágni a megértés felé. Ekkor bizony komoly információs olló nyílhat a kormányzat, illetve az ahhoz közeli erők különböző ténykedései között. Legyen az akár a választáspolitika, akár a gazdaság, vagy akár a szélsőségekkel szembeni reakciók.

Az utóbbit éppen eleget tárgyalták mostanság ahhoz, hogy akár saját korábbi véleményem fenntartása mellett se fecséreljek rá sok szót. A Jobbik és a Fidesz között vagy vannak meghatározó szálak, vagy nincsenek. A Jobbik vezetőjéről, Vona Gáborról tudható, hogy a Fidesz tagja volt, és annak mozgósítási csapatának, a polgári köröknek is tagja volt. Majd akkor lépett ki az utóbbiból, amikor bekerült az alakuló Jobbik vezetőségébe, és bábáskodott a Magyar Gárda Egyesület alapításakor. Azért persze elhihetjük, ha akarjuk, hogy csak a véletlen műve, hogy a Fidesz frakcióvezetője pénzbírsággal kívánja leginkább büntetni a Jobbik egyik képviselőjének parlamenti antiszemitizmusát. Holott a hon polgárainak megosztása, bármely csoport szekértáborszerű, előítéletes megkülönböztetés nem a hazaszeretet, hanem sokkal inkább az ellenkezőjének bizonyítéka. Miközben Gyöngyösi Márton, parlamenti bejáró, és antiemberségi kijáró, hozzászólása azért a lehető legjobbkor hangzott el. Mivel a Jobbik részéről biztosította a gumicsont-ellátást. Noha látjuk, hogy a média terelése érdekében a félig már elfelejtett Schmitt Pál is exponálta magát. Valamiért biztos megérte, ahogy a Jobbik-os botránymag elvetése is kellett a regisztrációs, bocsánat, választási törvények megszavazásának időszakában. Az, hogy Orbán Viktor nem tartotta szükségesnek megszólalni a Jobbik képviselőjének megnyilatkozása kapcsán, többet mond Rogán Antal minden elhatárolódásánál. Hallgatólagos elismerése az antiszemita és autokratikus, diktatúraorientált fellépésnek a miniszterelnök részéről.

Mely törvények, például a levélben végrehajtható regisztráció tekintetében, egyértelműen a hazai lakcímen lakó hazai választókat sújtják hátrányosan. Egyébként nem annyira meglepő módon, hiszen levelező-tagozatos hazafiságot maga Orbán Viktor hirdette meg Chicagóban. Amikor tehát leegyszerűsítik a választási részvételt a külföldieknek, de megnehezítik azon honpolgároknak, akik nem interneteznek, vagy nehezebben jutnak el az állami irodákba, akkor fura gondolatokra juthatunk. Például arra, hogy hatalma megtartása szempontjából Orbán Viktor kevésbé bízik azokban, akik tevékenységét a saját bőrükön érzik. Még akkor is, ha a vonatkozó törvényt támogató szavazatának számon kérhetősége elől elmenekült. Gyakorlatilag folytatva azt a sorozatot, ami meghatározó a miniszterelnök nem-felelősségvállalása tekintetében. Szinte minden olyan helyzetre, ami személyes, csak hozzá vezető konfliktushoz vezet. Nem közjogilag, hanem személyesen, hiszen a saját személyiségével vesz részt a menekülő-akciókban. Függetlenül természetesen attól, hogy különben mennyire felelős a centrálisan irányított pártja által benyújtott törvényekért és a kormányzati emberekért.

Egyébként az amerikai kapcsolatot nem csak itt érhetjük tetten, hanem ott is, hogy Orbán Viktor több mint 3 milliárd forintos, 15 millió dolláros alaptőkével alapít alapítványt Amerikában. Mely hír alig egy nappal követte azt, ami alapján Matolcsy György gazdaság-sorvasztásért felelős tündérfelelősnek újabb segélycsomagot szavazott meg a Parlament. Ez az a közműadó, melyet majd szintén nem a végfelhasználók fognak megfizetni a kormányzat szerint. Az összegek nagyságrendje nyilvánvalóan nagyon eltérő. De egy létező alapítvány, a későbbiekben, bármikor további kormányzati forrásokkal „támogatható meg”, miközben a kommunikáció szempontjából is nyilvánvaló, hogy a hazai forrásoknak külföldön jobb helyét látja a kormányzat. Miközben alighanem hazánkban is számosan tudnának olyan költséghelyet megjelölni, például akár megszorítással sújtott oktatásban is, ahol helye lenne még ennek a talán csak kis összegnek is. Az, hogy az alapítvány egyik célja a külhoniak esetében a „nemzeti összetartozás kötelékeinek az erősítése lesz”, önmagában nem, de az előzőek fényében válik komolytalanná. Mert a diaszpóra esetében is biztos fontos a nemzeti összetartozás erősítése, de talán a Parlament környékén sem ártana egy kis erőfeszítés ezügyben. Bár kétségtelen, hogy a miniszterelnök személyiségi és személyes elhárító-mechanizmusának megfelelőbb a külföldi melldüllesztés és a hazai másra-mutogatás. Noha egy ország miniszterelnökétől alighanem elvárható lenne, hogy ne a személyes marketingje legyen a fontosabb, mint például részvétele az IMF-tárgyalásokban, szavazásokban. A hazaszeretetnek szinte biztosan jobb bizonyítéka lenne, mint a Turul-avatáson való önfényező megszólalások.

Ehhez persze hozzávehetjük azokat a jelenségeket, melyek egyértelműen csak egy szűk körnek kedveznek. Ilyen például a lex-Járai legújabb verziója. De az is, hogy a játékgépek korlátozása, úgy tűnik, a beterjesztő ismeretségi körét hozza helyzetbe. Márpedig teljesen mindegy a kommunikációja ezeknek az intézkedéseknek, ha nyilvánvalóan nem az állampolgárok széles rétegeinek kedvez. Ahogy teljesen mindegy, hogy milyen törvényi hétteret teremt a kétharmaddal kormányzat. A hazafiság megítélését éppen úgy nem lehet törvénybe iktatni, ahogy a presztízst is csak kivívni lehet. Lehet parancsra tapsolni, de nem lehet parancsra tisztelni valakit. Lehet egy magaslatra mászva onnan lenézni az embereket, de ettől nem lesz hazafi valaki. Lehet ellenségképeket keresni, és ellenségeket kinevezni, de ettől még lehet valaki legnagyobb ellensége a saját lelkiismerete. Már akkor, ha van neki ilyen raktáron, és nem adta le a portán, amikor kinevezték. Az önmagával való szembenézés felelős képessége nélkül ugyanis nem más, mint a hatalmi latrina császára. Akkor is, ha a környezet haszonélvezői magasra tapsolják, és legfőbb hazafinak kiáltják is ki, míg milliárdos aláírásokat osztogathat.

Andrew_s

Szólj hozzá!

2012.12.01. 01:03 GeoCracker

Parthenogenetikus norma az oktatásban.

Címkék: oktatáspolitika etikaoktatás Hoffmann Rózsa

Hoffmann Rózsa teljes sikert ért el bizonyára, hiszen a tanárokkal továbbra sem sikerült megegyeznie, csak leseperni az érveket az asztalról. Amolyan vérbeli demokrata, sőt keresztény demokrata módjára. Elvégre az oktatáspolitika igazán nem ér annyit, mint a MOL visszavásárlása. Amitől az üzemanyag nem lett ugyan olcsóbb, de legalább képzésben visszamaradtak fogják jobban viselni a szolgaképzési programokat. Már akkor, ha ki nem halnak, mert az oktatáspolitikáért felelős, és nyilván ruletten nyert államtitkár meghirdette az emberi szűznemzés propagandasztikus programját. Vivát!

Az oktatáspolitikai államtitkár és Czeizel Endre orvos-genetikus közt alakult ki egyfajta vita arról, hogy mit is kellene tanítani a családi életre való felkészítés jegyében. Ennek során ragadtatta magát Hoffmann Rózsa arra a kijelentésre, hogy „politikai erő most nem a felvilágosítás, hanem az etika felé indult el”. Ami tulajdonképpen talán tényleg lefedi az oktatáspolitika irányvonalait. S még csak azt sem állítanám, hogy egyes tanároknál ezzel nem szerez piros pontot. Felelevenítve azt a pár évvel ezelőtti emlékemet, hogy leendő tanárnők úgy tekintettek a különben gyári csomagolásban levő óvszerre, mint a döglött patkányra, náluk például biztos. Elvégre az a tanerő, aki képtelen beszélni a szexualitásról a diákjaival, üdvözölni fogja az ettől a konfliktustól mentesítő politikai döntést. A szégyenlős, és prűd tanárok tehát mehetnek máris tapsolni. Ettől ugyan a diákok éppen olyan felkészületlenek maradnak, de ilyen kicsinységekre nem ad az oktatáspolitika. Ellenben el tudom képzelni, hogy Hoffmann Rózsa milyen viszonyban lehet a szexualitással. Viszont, azt hiszem, nem akarnám tudni biztosan. De alighanem nagy csalódások érhették, és komoly komplexusokat érlelhet magában a témával kapcsolatban, ha azt hiszi, hogy az etika kiválthatja a szexualitást.

Valahogy nem tűnik túl életszerűnek az, hogy a társaival buliból hazainduló fiatalok behúzódnak egy sötét kapualjba, majd mobiltelefonjuk elhaló fényénél belemerülnek, mondjuk, Spinoza valamelyik örökbecsű művébe. Nem mintha akár a nevezett szerző, vagy sokan mások ne írtak volna érdekes dolgokat. Ám valahogy úgy rémlik, hogy a nagy moralisták, de még az egyház jelentős túlhatalmának évszázadaiban sem halt ki az emberiség. Pedig az egyház igen sokat beszélt az eredendő bűnről ahhoz, hogy a középkor emberének nullától különböző eséllyel kellett volna felszívódnia a keresztényi etika tisztítótüzében. Amikor tehát az oktatáspolitikus azt hiszi, hogy az Arisztotelésszel, Spinozával, szentek életrajzával és hasonlókkal felszerszámozott tanárok etikaórái fogják feloldani például az abortusz körüli vitát, akkor alighanem komoly baj van. Vegyünk ugyanis két problémát:

1.                   A diák egy valóban bizalmába fogadható tanárt megkérdez arról, hogy mit tegyen az osztálykiránduláson;

2.                   A diák megfenyegeti a tanárt, hogy kiugrik a tizedikről, ha azonnal nem beszéli meg vele Szent Ágoston etikáját;

Ezután, tegye fel mindenki magának a kérdést, hogy melyik fordulhat elő gyakrabban. A magam részéről az elsőre voksolnék. Már akkor, ha az a tanár tényleg pedagógus, és ember hírében áll. Ezt követően mire készítik fel mondjuk a leendő etika-tanárokat? Hoffmann Rózsa, és a KDNP iránymutatása szerint a másodikra. A biztos siker zálogát remélve attól. Remélem mindenki más világosan átlátja az oktatáspolitika vezénylő csillagainak egyértelmű problémamegoldását, mert nekem nem sikerült.

Nem azért, mert az elkapkodott, akár gyermekkorban megélt szexuális tapasztalatok pártján állnék. S még az abortusznak sem vagyok feltétlen híve. De azt hiszem sokkal nagyobb eredményt lehet elérni azzal, ha a gyermek felkészül a szexualitás emberi és biológiai vonatkozásaira, mintha az említett kapualjban a Spinoza-kötetre térdelve tesz kísérletet az autodidakta ismeretszerzésre. Az ugyanis borítékolható, hogy a szexualitás örömszerző funkciója okán akár, de előbb utóbb át fogja lépni azt a bizonyos vonalat a gyermek. Akár tetszik ez a parlamenti prűdpártok politikusainak, akár nem. Ha azonban felkészületlenül teszi meg a kezdeti lépéseket, akkor bizony nagyobb eséllyel lesz alanya az abortuszvitáknak is. Bár, mint már a korábbi döntések is mutatták, az abortusz komoly exportcikké válhat. Így tulajdonképpen lehet, hogy Hoffmann Rózsa nem akar rosszat, hiszen egy speciális exportcikk bővített után-termelését segíti elő. Embertelen és buta megoldásként, de egyfajta speciális megoldásként. Már csak azt kellene kitalálni, hogy mire. Mert az emberi partenogenézis valahogy nem olyan elterjedt, mintsem azt szeretnék.

Így, miközben ezoterikus vitát folytatnak ott fenn azok, akik szerint minden őket ért kritika a kereszténység elleni támadás az istenadta népnek maradnak a bevált biológiai megoldások. Hoffmann Rózsától nem erre, inkább a feltörekvő szélsőségek okozta problémára lennék kíváncsi egy igazán keresztényi, az oktatást is felölelő, ütős válaszra. Különben esetleg olyan gondolatok foganhatnak meg egyes fejekben, hogy arról kezdjenek listát gyártani, hogy kinek adható meg a szexualitás. Amihez pedig nem ért, abba jobb lenne, ha legalább kárt nem tenne az államtitkár-asszony. Mert már Hippocrates korából ismert: „Primum nil nocere!” (Alapelvként ne árts!).

Andrew_s

Szólj hozzá!

2012.11.28. 01:18 GeoCracker

Semjén sorközi Sátánjai a dolgozatokban.

Semjén Zsolt különböző dolgozatai immár elolvashatóak azon a kormányzati honlapon, amelyen egyben politikai provokációnak is minősítik a HVG-n közölteket. Ennek annyi pikantériája mindenképpen lehet, hogy azok nem kormányzati tagként kerültek sem benyújtásra, sem megvédésre. Így maga a kormányzati portál erősíti azt a véleményt, hogy itt bizony nem szakmai, hanem politikai akcióról van szó. Elvégre akkor, ha nem így lenne, akkor nem a kormányzat teljes erejével és nem Havasi Bertalannak, a Miniszterelnöki Sajtóiroda vezetőjének aláírásával lenne szükséges Semjén Zsoltot, illetve a tudományos munkás tudományos munkásságát megvédeni. Óhatatlanul azt is sugallva, hogy erre a szerző önmagában nem tartja magát alkalmasnak, és a hatalom öklével kell az asztalra csapatnia.

Miközben természetesen bekövetkezett az is, ami várható volt. Annyiban, hogy alig esik szó magukról a munkákról azalatt, míg követelések, és elzárkózások röpködnek a világban. Az ELTE például kinyilatkoztatta, hogy szerintük nincs plágiumügy. Miközben a HVG idézi azt a német helyzetet, ami szerint a Semjén Zsolt tudományos fokozatát megalapozó munkában használt kevesebb átvételért is repült már doktori cím. Egyébként a miniszterelnöki sajtóiroda ténykedése a HVG minősítésével nem elégedett meg. Még mindig Semjén Zsolt nevében beszélve Havasi Bertalan szólította fel a szerkesztőséget a bocsánatkérésre. A tudós ember magyar hangja tehát egy olyan sajtószóvivő, akinek a tudományos műhöz, mint olyanhoz, tulajdonképpen semmi köze. Azzal, hogy „miután a baloldali média ezen része emberileg és tudományos értelemben véve is Semjén Zsolt becsületébe gázolt, az a minimum, hogy nyilvánosan megkövetik a miniszterelnök-helyettest”. Az, hogy a média melyik oldala állít valamit, tulajdonképpen mindegy kellene legyen, hiszen a plágium olyan, ami oldaltól független. Elvégre vagy másol valaki, vagy nem. S amennyiben másol, akkor vagy eleget tesz a formai követelményeknek, vagy nem. A sajtónyilatkozattal tehát alapvetően Havasi Bertalan tette politikai provokációvá azt, ami a tudományos módszertan segítségével politikamentesen elbírálható lenne. De végül is, attól, hogy valaki sajtószóvivő, még nem kell értenie a kommunikációhoz. Függetlenül attól, hogy a HVG szinte természetesen tartja fenn állításait. Így azt is mondhatnánk, hogy a szerkesztőség nem ült fel a Havasi-féle provokációnak. Politikai értelemben tehát patthelyzet alakult ki.

Maradnának a formai és szakmai érvek, illetve ellenérvek. A plágium fennállásától függetlenül az a bizonyos szociológiai másoddiploma például akár formailag is jelenthet támadási felületet. A HVG állítása ezügyben az, hogy szociológia-dolgozat jelentős részben a doktori dolgozat átvétele. Ez az állítás az internetre kihelyezett anyagok alapján bárki által ellenőrizhető. A HVG állításának igazolhatósága azért jelenthet gondot Semjén Zsolt-nak, de a képző-helynek is, mert egy másoddiploma értelemszerűen azt a célt szolgálja, hogy igazolja az adott képzés elsajátított tudásanyagát. Az ebben az esetben akár természetes is lehet, hogy valaki egy korábban megkezdett kutatás, elemzés egy másik nézőpontból való továbbgondolására vállalkozik. Ebben az esetben azonban joggal elvárható az, hogy világosan elváljon egymástól, szellemi megalapozásként, a korábbi munka, valamint a hozzáadott érték. Ilyenkor a saját forrás megadása nem hiúság, hanem értelemszerű elvárás. Az elkülöníthetőség jelzi azt, hogy mi a „konzerv” és mi a friss tudás. Ha tehát egy korábbi anyag jelentős mértékű átvételével a dolgozat beadható és megvédhető, akkor ez azt jelentheti, hogy a jelölt felkészültségében nem a másoddiplomás képzésen elsajátított tudás dominál. Egészen leegyszerűsítve, megbukott annak elsajátításában. Ha ezt a képző intézmény elfogadja, és felülvizsgálni sem hajlandó, akkor az intézmény is megbukott.

Ez elsősorban akkor igazolható, ha a jelölt korrekt hivatkozást közöl a saját korábbi munkásságára a dolgozatban. Amennyiben ezt elmulasztja, akkor végső soron átveri a vizsgabizottságot, a bírálót, mivel friss tudásnak próbálja elsuvasztani azt, amit a fiókból kotort ki. Ha ezzel lebukik, jogos lehet a bukás, míg a lebukás nélkül is morálisan a puskázó diák szintjére süllyeszti a jelöltet. Amennyiben ilyen körülmények között a bíráló és a bizottság nem észleli a saját új gondolatok hiányát, az bizony kicsit szegénységi bizonyítvány a jelzettek számára. Mert azt jelzi, különösen a bírálatnál, hogy a triviális forrással, a jelölt korábbi munkásságával sincs tisztában. Ez az ismeret a kort, az internet kisebb elterjedését, figyelembe véve is elvárható lett volna. Amikor tehát a képző-hely akár utólag, de elismeri azt, hogy a másoddiplomás képzés anyagának elsajátítása nélkül is megszerezhető volt a szociológiai diploma, akkor a saját képzéseinek ázsióját rontja. Különösen, amikor az inkriminált dolgozat minden felülvizsgálata nélkül nyilatkozik az intézmény képviselője. Márpedig, ha Semjén Zsolt szociológia-diplomája ilyen alapon került odaítélésre, akkor ez nem az önplágium ténye, hanem azért lehet kétséges, mert kétségessé teszi a képzés anyagának elsajátítását, adekvát ismeretét. Függetlenül attól, hogy másolt részek a doktori dolgozatban plágiumként vagy önálló gondolatokként kerültek-e bele. Esetünkben, az utólagos felülvizsgálattal sem élve, az ELTE is kiad magáról egy ócskítási bizonyítványt.

Forrás: thesatanicbiblefree.com

S persze ott van az eredeti dolgozat, melynek elemzése nyilván túlmutatna az itt még elolvasható terjedelmen. Az azonban megállapítható, hogy számos helyesírási hibát tartalmaz, ami gépelést végző, illetve a gépelt szöveget ellenőrző trehányságát egyaránt jelzi. Ez természetesen nem olyan szakmai probléma, mint az, hogy bizonyos állítások kissé légből kapottaknak tűnnek. Mint azt a Kard-blog hozzászólásaiban is olvashatjuk. A teljesség igénye nélkül itt csak a „Sátán Bibliája” kapcsán, Semjén Zsolt által írottakat említeném meg. Ennek kapcsán a doktori dolgozat 85. oldalán egy Delancre nevű forrásra hivatkozik a szöveg, de nem tudjuk, ezt Semjén Zsolt honnan veszi, mivel erre utalás nem található a szövegben. Egy oldallal később egy 1968-ra datált magyar nyelvű átiratra hivatkozik, de forrását ennek sem jelöli meg. A lábjegyzetben is csak a Sátán Bibliája szerepel forrásként. Az idézet szöveg jelentős része megtalálható Török József későbbi, 1995-ös írásában, „A Sátán és a gonoszság szolgái” címűben. Itt megtalálható a Semjén Zsolt munkájából hiányzó szerző Anton Lavey (Anton Szandor LaVey), és az a megjegyzés, hogy a szöveg az illető sátánista mozgalmár szerzeménye, és nem az ismeretlen Delancre tanainak magyar átirata. Akiről persze érdemes tudni, hogy Semjén Zsolt még a nevét is alighanem elírta, mivel valószínűleg azzal azonos, aki Pierre de Lancre –ként ismert. Így alighanem valami köztes anyagból, esetleg hallomás alapján dolgozott, és a vonatkozó eredeti forrás ismerete nélkül.

Így, noha a részletes elemzéstől eltekintenék, pusztán a pontatlanságok és pongyolaságok is kétségessé teszik a dolgozat alkalmasságát egy doktori cím alapjának. Ha azonban átdolgozásra kerül, és Semjén Zsolt ismét nekiveselkedne, ezeket az adatokat ezennel felajánlom a saját szövegének alátámaszthatósága érdekében. De természetesen mindenki másnak is.

Andrew_s

Szólj hozzá!

2012.11.27. 14:29 GeoCracker

Dávid csillaga és a Parlament.

Címkék: antiszemitizmus Jézus Rogán Antal Gyöngyösi Márton Dávid-csillag

Forrás: ujevangelizacio.hu és 168óra

Gyöngyösi Márton a Jobbik képviselője zsidózott a Parlamentben, amikor a gázai konfliktus kapcsán listázni akarta a szerinte nemzetbiztonsági kockázatot jelentő zsidókat a kormányban. Utána nyilván parlamenti patkóban, s gondolom mindenhol a környéken. Mert nyilvánvaló, hogy a rokonok rokonai, de még a takarítószemélyzet teljes rokonsága is számba veendő lett volna a kistiszteletű szellemi törpék szerint. Ezt a parlamenti pártok elítélték, és Rogán Antal szerint a legjobb megoldás pedig a pénzbírság az ilyen kijelentésekre. Mivel ez alighanem a költségvetés bevételeit bővítenék, az igaz magyar, pirospettyes képviselő zsidózik, és fizet. Megtámogatván a kormányt.

Mely kormánytól azért kaptak támogatást, igaz, csak közvetett támogatást korábban eleget. Elég, ha arra a gárdistagyűlésre gondolunk, melyet a belügyi erők lábhoz tett gerinccel védtek a Hősök terén. S elég emlékezni arra is, hogy a parlamentben, ebben a parlamenti ciklusban volt már vérvádazás is a parlamentben. Tény, Gyöngyösi Márton elnézést kért, s az is tény, hogy a Fidesz nem értett egyet ezzel. Ennek oka az, hogy a bocsánatkérés inkább a lista szűkítését takarta volna elsősorban. Noha korábban a Jobbik képviselője igazán gálánsan viselkedett a kormányzattal szemben. Az elhíresült azeri ügyben nyíltan a baltás gyilkos kiadatása mellett foglalt állást, és pártolta a miniszterelnök döntését az orgyilkos kiadását illetően. Pedig akkor nem zsidó, hanem keresztény volt az áldozat. De úgy tűnik Izrael bárminemű ellensége elvek, és fenntartások nélkül tartoznak Gyöngyösi Márton barátai közé. Azt a szellemi elemelkedést pedig kár is lenne számon kérni rajta, amivel II. János Pál pápa bírt akkor, amikor a zsidók elleni egyházi bűnökért bocsánatot kért.

Az azonban mégis bíztató, hogy a parlamenti tiltakozás a politikai antiszemitizmus ellen mégis látható és nyilvánvaló lett. Több parlamenti képviselő kitűzte a sárga csillagot, és Ujhelyi István szintén csillaggal vezette le az ülést. Érthető tiltakozásként használva fel azt a szimbólumot, melyet a náci birodalom rendszeresített a zsidók megkülönböztetésére. Azt a csillagot, mely Dávid-csillagként ismert, és ősi zsidó jelkép. S miközben a hazánkat Mária országának nevező decibelpolitikusok zsidóznak, talán nem ártana tudniuk, hogy Jézus is Dávid házából származik a keresztény hagyományok szerint. Az a zsidó tanító, aki megvetette a kereszténység eszmei alapját. Azt a kereszténységet alapozva meg, amelynek védelmében oly szívesen szállnak síkra a parlamenti képviselők, és államtitkárok. Akkor minden esetre, ha személyes hibáik, balfogásaik leplezésére, mentésre kell koncentrálniuk. Ahogy alighanem Gyöngyösi Márton is kereszténynek tartja magát, miközben fittyet hány arra a tényre, hogy Jézus, színre és vagyonra való tekintet nélkül, az emberekért áldozta életét. Történelmi tényként elfogadhatóan talán azok számára is, akik nem tartoznak a klerikális lobbi-gyűlések látogatói, és a KDNP-nek nevezett párt támogatói közé. Mely párttal az azeri ügyben Gyöngyösi Márton például egy platformra került.

A Jobbik számára minden esetre elfogadhatónak tűnik tehát egyes embertársaiknak pusztán származás alapú címkézése, elutasítása. Holott saját párttársuk is szembesült már ennek fonákságával. Ahogy az, aki ma származási alapon diszkriminál hazánkban az vagy a családfáját, vagy a magyar történelmet nem ismeri. Esetleg egyiket sem. Ám miért is várnánk el egy politikai párttól, hogy a realitások mentén kezeljen valamit, aminek érzelmi megközelítése nagyobb politikai hasznot ígérhet számukra. Elvégre legfeljebb egy kis megkéső elítélést, és a némi pénzbírságot fialhat a kormányzat részéről az embertelenség. A gárda meg vonulhat tovább, kikaparni a gesztenyét Orbán Viktor hatalmának biztosítására, melyet a választási törvények után már csak egy szükségállapot védhet meg talán. S akkor kellhet majd a Jobbik és gárdája. Azt a kis rogánista pénzbírságot meg majd csak összedobják a fiuk addig is. Dávid házának csillaga pedig világít a kereszténységet csak a politikai hatalom csábításából ismerő árnyékkeresztényekre is.

Andrew_s

Szólj hozzá!

2012.11.27. 12:54 GeoCracker

Ki üldöz keresztényeket hazánkban?

Címkék: keresztényüldözés Semjén Zsolt Rétvári Bence Pálffy István

A vallásszabadságra is érvényes ugyanaz, ami sok más szabadságjogra. Akkor igazán nyilvánvaló a szellemi szabadság szempontjából, ha a hiánya válik dominánssá. Akár csak ráutaló magatartással. Miközben természetesen a vallásszabadság látszólagos védelme az üldözéses komplexusok kitörésekor is látványosak lehetnek. Amikor úgy lép fel valaki az üldözött szerepében, hogy valójában csak a nézeteinek reklámozásáról van szó. Presztízsből, vagy hatalomféltésből. Egyre megy. A végeredmény szempontjából mindenképpen. Ilyen lehet az, amikor hazánkban keresztényüldözést kezdenek emlegetni úgy, hogy még az Alaptörvény preambuluma is az ellenkezőjét, éppen a kereszténység felé lejtő pályát látszik kihangsúlyozni.

Ilyen körülmények között meglehetősen sajátos világlátást sejtet, amikor a hatalmon levő pártok egyike beszél önmaga üldöztetéséről. Mintha egy tornádó kócolta volna össze néhányak agytekervényeit és világlátását. Adott esetben éppen ellenkező hatást is kiváltva persze, mint amit szándékozik a közszereplő. Ilyen eset lehet például az, amikor Semjén Zsolt dolgozatainak kritikája kapcsán a párttársak keresztényüldözést emlegetnek. S mert Semjén Zsolt ez „elfelejti” visszautasítani, illetve maga kérni az egyetem vizsgálatát, óhatatlanul felmerül, hogy azonosul Pálffy István véleményével. A még csak nem is személyét, hanem irományait írt vélemény tehát az antikrisztus megnyilatkozása. A KDNP-s politikus pedig maga a kereszténység megtestesülése, és iratai szinte már evangéliumi súllyal kezdenek bírni, ahogy a keresztényüldözés alanyaivá és tárgyává válnak egyidejűleg. Mintegy előre vetítve azt is, hogy Rétvári Bence államtitkár úr külön passzusban fog megemlékezni az esetről, mint a hazai keresztényüldözés eklatáns példájáról. Azon a konferencián, amit a jelen századi üldöztetés jegyében szervez az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség és a Barankovics Akadémia Alapítvány. Semjén Zsolt tehát könnyen lehet, hogy bevonul a konferenciatörténelembe.

Egyébként önmagában egy ilyen konferenciának nyilván meg lehet a maga politikai, illetve tudományos aktualitása, mivel van pár olyan helye a világnak, ahol nem életbiztosítás kereszténynek lenni. Hazánk azonban nem ilyen. S éppen ez teszi sajátossá, hogy két államtitkár is képviseli a kormányt a rendezvényen. Közülük Hölvényi Györgynek, mint az egyházi, nemzetiségi és civil társadalmi kapcsolatokért felelős államtitkárnak a szerepe akár érthető is lehet. Egyfajta összekötő kapocsként az egyházhoz közeli rendezvény és a világi kormányzat között. Az azonban, hogy Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium államtitkára mit keres ott kormányzati minőségben már kevésbé érthető. Nem azért, mintha Rétvári Bence magánemberként nem vehetne részt bárhol, hanem államtitkárként előadást tartva nem magánember. Ebben az esetben azonban még akkor is felvethet pár kérdést a részvétel ilyetén szerepeltetése a meghívón, hogy még nem ismerhetjük a tartandó előadást. Ezek egy részét már érintőlegesen említettem, hiszen hatalmi pozícióból hazánkban az üldöztetik hivatalból, amit a hatalom üldöz.

A hatalomban részt vevő államtitkár tehát az első kézből tudhatja, hogy mit üldöz, vagy nem üldöz a hatalom. A hatalmi szerveken kívüli üldöztetésről, például a belügyminisztertől, szintén első kézből szerezhet információt. Különben ezen a logikai küszöbön Pálffy István képviselő úr Semjén Zsoltot védő beszéde is könnyű szaltóval esik hasra. Lévén, hogy ő is a hatalomban részt vevő pártok egyikének képviselőjeként szólalt fel. Így aztán Rétvári Bencének, államtitkárként meg kellene tudnia válaszolni a kérdést, hogy a keresztényeket üldöző hatalom nevében szólal meg a konferencián, vagy az általa is képviselt hatalom által üldözött keresztények nevében fog-e beszélni? Holott tanulhatott volna a saját esetéből, amikor is szintén államtitkárként ignorálta az élettársakat egy keresztényi konferencián, és végül nem győzte megpróbálni magyarázni a menthetetlent. Bár az, hogy olykor szembemegy Jézus tanításaival a gyermekekről elég nehezen menthető. De Rétvári Bence árnyékkereszténysége már csak ilyen. Leginkább üldözött. Neki már a hangok is megmondták talán.

A hangok persze azt is elmondhatnák olykor a politikai szereplőknek, hogy amíg a hatalmat képviselik, addig nem élhetnek bármeddig és bármikor azzal az elcsépelt mondattal, hogy „irodalmi munkásságuk része” az, amit mondanak, írnak. Mert tegyük fel, hogy Rétvári Bence, mint hatalmi tényező üldözöttnek érzi magát keresztényként. Akkor ugyebár a hatalom legtriviálisabb „üldözője” a mindenkori ellenzék. Ebből szinte adódik az, hogy az ellenzék keresztényüldöző, akivel az Alaptörvény preambulumának teljes súlyával kell elbánni. Ami nem csak a Kerényi-féle illusztrációk lábukra ejtését jelenti. Elvégre ki foglalkozna ilyen apróságokkal, ha ki lehet kiáltani az ellenzéket az antikrisztusnak. Annak a sátáni erőnek, ami kikezdi a nemzet pásztorának hatalmát, és helyettesének evangéliumait. Bár egy internet-oldalt átírni, és egy meghívót átszerkeszteni nem a világ. Talán Rétvári államtitkár úr is megérti, hogy államtitkárként a minisztériumát, és vele mindenkit képvisel. Nem csak azokat, akikkel együtt bólogat a misén, hogy „jól mondod öreg”. Egyszer talán megérti.

Andrew_s

Szólj hozzá!

2012.11.25. 21:50 GeoCracker

Tarlós miniszteri munkája.

Címkék: fizetés önkormányzati törvény átnevezések Tarlós István miniszteri fizetés

Ez nekem jár kérem. Forrás: orientpress.hu

Az, hogy a budapesti főpolgármester fizetésemelést kapott az nem a nap híre, de legalább a közelmúlté. A hír alighanem azért is kiverte a biztosítékot, mert a főváros közigazgatásilag, illetve a tömegközlekedését tekintve gyakorlatilag csődhelyzetben van. Ennek lehetőségét Tarlós István is felvetette már egy éve, s a hírek szerint túl sokat nem javult a helyzet azóta sem. Az tehát a főpolgármester tetszőleges fizetésemelése kapcsán felvethető morális kérdés lehet, hogy a csődhelyzetet miért szükséges jutalmazni. Az ugyanis teljesen nyilvánvaló, hogy a főváros működésével komoly problémák vannak. Márpedig egy város működtetéséért a város vezetése kétségtelenül felelősséggel tartozik. Ezt talán az interjúkészítőket előszeretettel kioktató Tarlós István is hajlandó elismerni.

Talán azt is hajlandó elismerni a főpolgármester, hogy a regnálásába való beiktatást követő átnevezési hullám sem volt ingyen. Könnyen lehet, hogy milliárdokat takaríthattak volna meg mind az egyes kerületi önkormányzatok, mind maga a főváros, és nem utolsó sorban a fővárosi vállalkozások, ha valahogy még elviseli a korábbi, és generációk által megszokott neveket. A költségek különben nyilvánvalóak, hiszen cserélni kellett az utcanév-táblákat éppen úgy, mint az érintett vállalkozások pecsétjeit és levélpapírjait. Az utóbbiakat a sarki cipésztől, az óvodákon át az önkormányzatokig mindenkinél. S bár lehetne azzal érvelni, hogy ez micsida nagy foglalkoztatási boom-ot jelentett az ezzel foglalkozóknál, azért mégis inkább az Ötödik elem című film főgonosza juthat az eszünkbe az ilyen érvekről. Mikoe is Jean-Baptiste Emanuel Zorg (Gary Oldman) azzal érvel a rombolás mellett, hogy a romok eltakarításában részt vevőknek ez milyen jó, mert munkát kapnak általa. Bár, az azért érdekes lenne, hogy a jelzett átnevezési hullám tényleges haszonélvezői kik voltak. De alighanem jobban járt volna mindenki, ha inkább újabb buszok futnak a kevesebb kátyúval ragyásra vert utakon. Hátha az is teremtett volna pár új munkahelyet. Az azonban biztos, hogy erre visszaemlékezve aligha indokolt a fizetésemelés.

Az azonban igaz, hogy a fizetésemelést talán tényleg nem Tarlós István harcolta ki magának. Ebben az esetben persze lehetett volna egyfajta morális jelzés, ha visszautasítja. Ám azért még nem kell okvetlenül megkövezni, amiért ezt nem tette. Az azonban elgondolkodtató lehet, hogy miközben a főváros működése nem áll a helyzet magaslatán, a kormányzati erők ezt jutalmazzák az önkormányzati törvény keretei között. Ez azt jelenti, hogy az ország lakosságának mintegy ötödét közvetlenül, és közvetve lényegesen többeket érintő fővárosi helyzetkép megfelel az ország vezetésének. Beleértve akár az előbb idézett átnevezési hullámot, és annak pénzkidobásait is. Miközben érdemes figyelembe venni azt is, hogy az átnevezések fokozzák a bizonytalanságérzést, ahogy a közlekedés kiszámíthatatlansága sem a személyes élet-kiszámíthatóság elengedhetetlen része. A bizonytalanság pedig frusztrál, és a frusztrált ember óhatatlanul befolyásolhatóbb. Azzal az ígérettel például, hogy nagyobb rend lesz. Tehát alapvetően a rendpártiságnak tett gesztust jutalmazza a kormánypárti többség az önkormányzati törvényben. Netán felvillantva azt a véleményt is, hogy Tarlós jutalma Budapest jelen helyzetéért a büntetőakció elismerése a renitens, a Fidesz-t nem minden fenntartás nélkül támogató, fővárosnak. Tarlós István pedig, mint egy jóllakott napközis, a csokitól maszatos praclijával csap bele az őt simogató tenyerekbe. Mert azért kicsit hiteltelen lehet ezt követően az, ha kikel az őt etető kéz ellen. Ahogy azért nagy konfrontációktól mintha nem lett volna eddig sem hangos a köz véleménye.

Az persze szintén érdekes gondolatokat vethet fel, ha az „egyenlő munkáért egyenlő bér” elve mentén próbáljuk megközelíteni a helyzetet. De hallgatólagosan fogadjuk el, hogy az önkormányzati törvényt megszavazók szerint a főpolgármester miniszteri munkát végez. Az lehet már csak kérdés, hogy a Budapestért felelős vezető végez olyan sok munkát, ami ezt indokolja, vagy az összes önkormányzatért is felelős Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium vezetője olyan keveset. Esetleg a kialakított helyzet egyfajta informális elismerése az egyéb jövedelmeknek? Csak remélni lehet az ellenkezőjét.

Andrew_s

Szólj hozzá!

2012.11.25. 21:45 GeoCracker

Kis napi oktatáspolitika unortodoxiában.

Címkék: oktatáspolitika Semjén Zsolt Matolcsy György Hoffmann Rózsa ELTE Balog Zoltán Halász János Tausz Katalin

Forrás: 168óra és HVG

A 2012. november 23.-ai estét bearanyozta az mondat, amit az MTI-re hivatkozva a HVG választott egy hír felütésének: „Pozitív irányt vettek a tárgyalások a szakszervezetekkel, annak ellenére, hogy még nem álltak el követeléseiktől”. Mindezt annak a hírnek az elején, hogy nem kapnak 20%-os emelést a pedagógusok, tehát a megegyezés a fasorban sincs. Azonban az oktatással kapcsolatos hírek nem korlátozódtak erre a pálinkagőz-gyanús mondatra. Bár kétségtelen, hogy vetekszik azzal a mélyen szántó, vagy inkább mélyben szántó, műveltségre utaló kijelentéssel, amivel egy regényhőst besoroztak a NAT-ba, mint szerzőt. Balog Zoltán kékzoknis miniszter aláírása helyett, de az ő nevében, és a minisztériummosdatás jegyében, Halász János államtitkár. Hoffmann Rózsa államtitkárasszony legalább a saját nevében vizionál.

De mert hazánk, a polihisztorminisztériumok országa, ezért Matolcsy György tárcája, a Nemzetgazdasági Minisztérium is letette a voksát az oktatásügyben. Elvégre, ha már leminősítik az országot éppen úgy, mint Matolcsy Györgyöt, akkor legalább valamibe beleszóljanak a pirospozsgás farpofák felett hangot adó pofák. Azt, hogy pont ettől lesz-e átláthatóbb a képzési rendszer az kétséges, de minden esetre a parlament elé terjesztik a szakképzésekbe és felnőttképzésekbe majdan manifesztálódó törvényt. Állítólag ez lesz majd az alapja, hogy az állami és az uniós források ellenőrizhetőbbek lesznek majd. Nem mintha pont eme csatornákon folynának el a milliárdok, de sok kicsi sokra megy. A sok kis képzés meg sok potenciális munkavállalót láthat el magasabb szintű papírokkal. Munkahelyekkel nem biztos, mivel az unortodox workfare elsősorban továbbra is a közmunkára alapozza a hűtőszekrény-szerelők országának kilábalási programját. Hadat üzenve mindennek és bárkinek. Háttérbe szorítva az olyan kérdéseket, hogy amikor Orbán Viktor az EU-s gazdasági programmegbeszélések kudarcán örömködik, akkor milyen uniós pénzek elosztását akarják pont a szakképzésben ellenőrizni? De miért pont most lenne következetes a kormányzat és annak első embere? A munkavállalók, és végzett ifjak pedig nem a kilábalásban látszanak bízni, hanem a határ-átlábalásban.

Az azért vigasztaló lehet, hogy Pokorni Zoltán szerint nem a finanszírozási különbségek miatt kell aggódni az oktatásban. Na persze nem teljesen, de legalább nem emiatt látja a különbségeket az intézmények között. Nem mellékesen szólt a Fidesz oktatáspolitikusa arról is, hogy Hoffmann Rózsa kissé bevitte az erdőbe az oktatást, amikor azt ígérte, hogy az autonómia feladásáért cserébe néhány kolbászkarikát kapnak a kerítésből a pedagógusok. Azonban ebből csak az államosítás programja valósul meg. A pénz és az életpályamodell majd legközelebb kerül terítékre. Mármint akkor, ha egyáltalán szóba kerülhet, mivel pillanatnyilag csak a finanszírozási csökkentésről van nagyjából biztos információ. Hoffmann Rózsa támogatásával. Az tehát, hogy Hoffmann Rózsa szerint teljesen pozitív, ha a tanárok semmit sem kapnak, és számára ez az út az, ami előreviszi a gyermekek nevelését, már korábban, az oktatáspolitika parlamenti vitanapja alapján is sejthető volt. Noha Rétvári Bence, az élettárs-ellenesség egyik önjelölt apostola a gyermekbarát közintézmények programját hirdette meg. De lehet, hogy a magát keresztényinek definiáló párt oktatáspolitikusa számára a gyermekek egy része, az élettársi kapcsolatokban születők, tényleg csak zavaró tényező lehet. Azt azonban legalább tudjuk Hoffmann Rózsától, hogy számára Semjén Zsolt a példa és tudományos mérték.

Az a Semjén Zsolt, akinek dolgozatai kapcsán az ELTE már egy vizsgálatot sem mer megkockáztatni. Talán azért, mert a kínos kérdések merülhetnének fel. Ugyanis „bármilyen vizsgálat lefolytatását” tartja indokolatlannak Tausz Katalin, az ELTE Társadalomtudományi Karának dékánja. Márpedig tulajdonképpen Semjén Zsolt érdekeit is szolgálhatná egy vizsgálat, mely mentesíthetné minden gyanú alól. De Hoffmann Rózsa kezében a pénzcsap az oktatási intézményekkel kapcsolatban. Semjén Zsolt pedig Hoffmann Rózsa példaképe. Semjén Zsolt dolgozatával kapcsolatban pedig egy oktatási intézménynek kellene vizsgálatot folytatni. Így aztán rögtön értelmet is nyerhet az oktatáspolitikáért felelős államtitkárasszony szinte azonnali, harcos kiállása a pártvezére mellett. Akinek értenie kellett az üzenetet, az úgy tűnik, vette is azt. A dolgozat pedig továbbra is pompázhat hibásan, hiányosan, mint eddig. Summa cum laude, babérkoszorúval. Az érdekeltek, dékántól miniszterelnökségi sajtófőnökig, meg alighanem napjában többször rebegnek imát azért, hogy a dolgozatok ügye mielőbb aludjon el mélyen. S aztán meglepetten kerek szemekkel csodálkoznak rá, ha az egyetemi végzettségeink egy részét ott tartják majd nyilván Matolcsy tündérmeséjének békája mellett, a kút alján.

Andrew_s

Szólj hozzá!