Orbán Európa-cári interjúolvasata
Fotó: Geof Pugh / The Telegraph |
Miközben nem annyira dübörög a gazdaság, mint a királyi "médiákban" halljuk, és a Fidesz elnökének szövegei több szempontból is érdekesek lehetnek. Azért is, mert sokszor az elszólásai hordozzák a valós tartalmat. De azért is, mert nem egy esetben külföldről üzen a hazai politikának. Mint például az MTI által közleményben megemlített, a The Telegraph-nak adott interjú esetében.
Lényegében a korábbi laboratóriumos beszédét kiegészítve a patriotizmust is istenítő kijelentéseivel egy egészen új irányba téve lépéseket. Megpróbálva kijátszani azokat a kártyákat az egész uniót felölelő pókerjátékban, ami itthon bejött a szélsőségesekkel is manipulált, békemenetes orbanizmus ámokfutása alatt. A magyar centrális hatalom megteremtése és megszilárdítása után alighanem megcélozva egy összeurópai vezetőnek kijáró bársonyszéket. Mely esetben akár Európa cárjának is tekinthetné magát. S nem csak egy olyan helyen, ahol biztosított termekben felügyelik a reinkarnálódott Jézusokat, Sztálinokat, Hitlereket, Buddhákat és társaikat. A délutáni fürdőig.